Kicsit féloldalasak az érzelmeim ezzel a túrával kapcsolatban. Én személy szerint úgy indultam neki, hogy ugyan sokat megyünk majd, de mivel úgy lett meghirdetve, hogy most meg lehet nézni azokat a tájakat, ahol maga a verseny zajlott, gondoltam nézelődős túra lesz.
Ehhez képest reggel tizkor elindultunk Zalaegerszegről, a túravezető elkezdte húzni a gázt és gyakorlatilag az esti pihenőig folyamatosan fénysebességgel haladtunk. Ezzel az első nappal emiatt volt egypár gondom. Én ugyan régen motorozom, de eddig nagyon sokat nem mentem egyszerre, főleg nem esőben és a Yamahával.
Háromszor kaptunk esőt, az utolsóban szó szerint alsógatyáig eláztunk, mert a túravezető csak jó fél óra után állt meg, hogy felvegyük az esőruhát, elmondása szerint nem vette észre hogy mindenki levette, de addigra mindenünk csurom víz volt.
Visszatérve az esőre és a sebességre. Én életemben nem szerpentineztem még a Yamahával. Szakadt az eső, belülről erősen párásodott a plexim, ugyhogy gyakorlatilag az idő nagy részében vakrepültem, szinte végig kanyargós, szerpentines úton menve. A túravezető 90-120 közötti átlagot tartott ezeken az utakon, ami számomra nagyon nagyon sok volt, de próbáltam tartani a tempót. Mindenesetre közben egyre azt hajtogattam magamban, hogy egyszer úgyis odaérünk az esti célhoz és hülyén nézne ki, ha itt Ausztriában halnék meg motorozás közben.
A pihenők is rosszul voltak megszervezve, mert kb 15 percekre álltunk meg 100-160 kilóméteres etapok után. Ennyi idő nagyon kevés volt arra, hogy húsz ember megtankoljon, wc-re menjen, elszivjon egy cigit, igyon egy kv-t, vagy egyen egy falatot, főleg az olyan helyeken, ahol két db kútoszlop volt és egy wc. Jártam úgy, hogy végre eljutottam a tankolásig, kifizettem, mentem a wc-re, mire végre bejutottam, a túravezető már a sisakját vette fel és dudált hogy megyünk tovább.
A kegyelemdöfés az esti pihenés volt. Mint kiderült, két külön panzióban foglaltak nekünk szállást. Az egyikben 25 euró volt egy főre az éjszaka, a másikban kb 45. A drágábbik szálláson fütötték a szobákat, az olcsóbbikon a házinéni spórolt, ugyhogy jéghidegek voltak a szobák. Szegény Tibiék meg olyan szobát kaptak, ahol a harmadik ágy pótágy volt és még fürdőkádjuk sem volt. Ehhez képest mindenkinek egységesen 37 euró volt a szállás fejenként, mivel mint kiderült a szervezők összeadták az egész költséget és elosztották a résztvevők számával, tehát mi akik az olcsóbb szállásra kerültünk, fizettük egy részét a drágább szálláson alvók költségének.
Mivel a ruháink csuromvizesek voltak, a házinéni megengedte hogy a kazánhoz kitegyük őket, ott viszonylag meleg volt, de sajnos reggelre igy is egy csomó embernek vizesek maradtak a cuccai, én is vizes csizmában és kesztüben indultam tovább. Érdekes módon a drágább szállásra a szervezők és barátaik kerültek, igy nincs semmi meglepő benne, hogy reggelinél a mi kilenc fős társaságunk arra jutott, hogy nem akarjuk ezt a túrát a szervezőkkel folytatni. Így békésen elváltunk egymástól a reggeli indulásnál, ők rohantak tovább, mi pedig elkezdtünk valóban motoros túrázni. Hál istennek aznap végig sütött a nap, megálltunk jópár helyen fotózkodni, nézelődni, a saját tempónkban róttuk az utat, ezért rögtön király lett a nap. Még egy nyolc kilométer hosszú kilencszáz métert emelkedő fizetős szerpentint is meglátogattunk és hihetetlen jót örömmotoroztunk rajta. J
A határtól nem messze ez a társaság is szétvált, mi Tibivel, Petivel, Attilával /Tibi sógora/, Mikivel és velem külön indultunk el hazafelé, a másik társaság gyorsabb lévén. De azért még Ausztriában utolértük őket, mert az egyik srác sajnos hátsó defektet kapott, szerencsére nem dobta el a vasat. Segitettünk neki valahogy rendbetenni a gumit és sétatempóban elindultak haza.
Sajnos estére nagyon lehült az idő, ezért az utolsó száz kilómétert végigvacogtam, nem lévén már mit felvenni, mindenem rajtam volt. :-D
Szerencsésen hazaértem, remélem Miki és Attila is, Tibiéket tudom hogy igen, mert velük hazaérkezés után még beszéltem.
Szóval ennyi volt a túra, volt benne szép is, rossz is, de alapjában megérte.
AJÁNLOM AZ OLDALT
